Vasas: a sportigazgató szerint erősítenünk kell, hogy felnőjenek az első osztály színvonalához
A magyar labdarúgó-bajnokságba (Fizz Liga) feljutó Vasas sportigazgatója reagált arra, hogy mit kell csapatának elérnie a következő szezonban.
Nagy Miklós, a piros-kékek sportigazgatója szerint a vasárnap a labdarúgó NB II-ből feljutott Vasasnak fel kell nőnie az első osztály színvonalához, írja az MTI.
Az angyalföldi együttes előnye tíz pont a harmadik helyezett Kecskemét előtt, s már csak három-három mérkőzést játszik a mezőny. A piros-kékek három NB II-es szezon után lehetnek ott újra a legjobbak között.
„Régen vártunk már erre a sikerre, ezt most ki kell élvezni mindenkinek, játékosnak, szurkolónak, a klub minden alkalmazottjának”
– nyilatkozta Nagy Miklós az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy nem terveznek nagy változtatást a keretben, de erősíteniük kell, hogy felnőjenek az első osztály színvonalához.
Kiemelte, hogy ebben az idényben kezdtek el igazi csapatként funkcionálni, és a klubnál mindig is a feljutás volt az elvárás, ezért sikertelenségnek fogták fel, hogy az elmúlt két szezonban épphogy lemaradtak az NB I-ről.
Nagy Miklós megerősítette, hogy Erős Gábor marad a vezetőedző, akinek a feljutással automatikusan meghosszabbodott a szerződése.
„Megtalálta a hangot a csapattal, jól szólította meg a játékosokat, és ez a kapcsolat futballszakmai és mentális szempontból is kiválóan működik”
– fejtette ki, majd rátért az őszi folytatásra. Közölte, elsősorban stabilizálni szeretnék a helyüket az első osztályban.
Magyar játékosokban gondolkoznak, és szeretnének erősíteni, de elsősorban a saját nevelésű futballistáknak akarnak lehetőséget biztosítani.
A sportigazgató végül hozzátette, továbbra is bízik benne, hogy sikerül bajnokként feljutniuk.