Serie A: riválisától igazolna védőt az AC Milan! – sajtóhír
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese szerződtetné a Lazio védőjét.
Az olasz sajtó legfrissebb tudomása alapján az AC Milan gárdája a nyár folyamán mindenképp erősítene a védelmén, erre a célra pedig a Lazio játékosát, Mario Gilát szemelték ki.
Gila az elmúlt években egyre meghatározóbb szerepet harcolt ki magának a Lazio hátsó alakzatában, a teljesítményére pedig más topcsapatok is felfigyeltek. A hírek szerint ugyanis a Milanon kívül Olaszországból a Juventus, az Inter és a Napoli együttese is szeretné őt megszerezni a nyár folyamán, míg Spanyolországból az Atlético Madrid gárdája mutat komoly érdeklődést.
A Lazio helyzetét nehezíti az a tény is, hogy a 25 éves játékos szerződéséből alig több mint egy év van hátra, így ez a nyár lehet az utolsó esélyük arra, hogy jelentős összeget kapjanak egyik legjobbjukért. A hírek szerint a fővárosi csapatnál legalább 30 millió eurót szeretnének kapni a védőért, miután az eladási ár 50%-a így is a Real Madridot fogja megilletni.
Mario Gila a Lazio színeiben eddig 116 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2 gólt jegyzett. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.
🔴⚫ AC Milan agrees to terms with Lazio’s Mario Gila! They offer €3m/year, but Lazio demands €30m+. 💰
— SleeperFootballNews (@SleeperFootNews) April 29, 2026
Milan also leads the race to sign Leon Goretzka on a free transfer! 🇩🇪
📈 Allegri is building a squad! Huge potential if these deals close. 👀 pic.twitter.com/eYJpRcUaTP
Borítókép: (Photo by Francesco Pecoraro/Getty Images)