Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A csoportkör második fordulójában már csak összejött valahogy az első győzelem Argentínának, a Copa America B-csoportjában.
Az első fordulóban Paraguay volt az ellenfél, de a túlzott magabiztosság visszaütött, és két gólos előnyről visszaengedték ellenfelüket – végül egy 2-2-es döntetlen lett a vége. Argentína tehát nem a tervek szerint halad, ellentétben Uruguay-jal, amely ha nehezen is, de legyőzte Jamaikát, így az első kör után egyedüli három pontosként vezették a csoportot. Az argentinoknak volt tehát fontosabb ezúttal a győzelem, és ez a helyzet végül egy remek mérkőzést eredményezett. A tempóra igazán nem lehetett panasz: a minőségi játékosok nem okoztak csalódást, és remek meglátásokkal, gólra törően próbáltak játszani. Jöttek is a helyzetek, amik többnyire az uruguayi kapu előtt történtek. Messi irányításával tetszetős akciók indultak – Lionel Messi a Barcában megismert irányító szerepkörben szállt be a játékba.
Az uruguayi védelem azonban szépen tartotta magát, és még néhány ellenakcióra is futotta tőlük. Az 56. perc aztán meghozta azt, amit az első félidő nem tudott: megjött a gól. A kaputól 20-25 méterre Javier Pastore két gyönyörű cselt követően tette ki a labdát a jobb szélen várakozó Zabaletának, aki középre kanyarította azt, ahol már Agüero várta. A kapus tehetetlen volt, ahogy a védelem is – lépéselőnybe került Argentína, ami végül pontot tett a további küzdelmekre. Kisebb balhék lassították a játékot, Tata Martinót a lelátóra küldte fel a játékvezető – helyzetek azonban nem igen akadtak. A vége tehát 1-0 Argentínának, akik ezzel vezetik a csoportot, holtversenyben a szintén 1-0-ás győzelmet arató Paraguay-jal.
Argentína – Uruguay 1:0
G: Agüero (56.)
Baranyai Balázs
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..