Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
Az Arsenal marokkói támadója, Marouane Chamakh, az idény második felét kölcsönben a West Hamnél tölti. A Bordeux egykori üdvöskéje nem futott be nagy karriert az Angliában, utoljára 2011 októberében szerepelt az Ágyúsok kezdőcsapatában. A WHU menedzsere, Sam Allardyce a Sky Sportnak elmondta: „A szezon hátralévő részéig a miénk. Azt hiszem, addig megoldja a csatárgondjaink, míg visszakapjuk Andy Carrollt.” Ráadásul O’Brien és McCartney is kidőlt a sorból, elöl mindössze Carlton Cole áll Sam Allardyce rendelkezésére. A csatársor megerősítésére nagy hangsúlyt fektetnek majd a Kalapácsosok, friss hír, hogy időközben a brazil csillaggal, Wellington Paulistával is megállapodtak.
Veres Péter
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…