Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Természetesen nem Ángel Di Maríat aposztrofáltuk tévesen veterán játékosnak, lévén a hírek szerint nem csak az argentint, hanem a United egy másik középpályását, Michael Carricket is kinézte magának a Paris Saint-Germain.
A legfrissebb információk egyébként már nem is a játékos párizsi megkereséséről szólnak. Az ESPN szerint ugyanis az angol válogatott Carrick lendületből elutasította a PSG érdeklődését, mondván, hogy ő szeretné állni a versenyt az Old Traffordra nyáron érkező Morgan Schneiderlinnel, és Bastian Schweinsteigerrel.
Az ESPN úgy tudja, hogy Carricket az sem hatotta meg, hogy a PSG-nél ő lett volna Thiago Motta alternatívája, sőt, akár a középpálya vezére is, még így, 34 esztendősen is.
Michael Carrick 2006-ban érkezett a Manchester Unitedhez (a Tottenhamtől), jelenlegi szerződése pedig még egészen jövő nyárig köti a van Gaal-gárdához.
Balogh József
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..