Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Az elmúlt bő egy hét a válogatott meccsek jegyében telt el. Ám a klubok „visszatérése” nem is lehetne sokkal ütősebb, mint egy olyan szombattal, ami most éppen előttünk áll. Ma szinte minden bajnokságból legalább egy-egy remek derbivel örvendeztetnek meg minket a magyar sportcsatornák. A digisek kora estére elhozzák otthonunkba a két legpatinásabb angol együttes, a Manchester United és a Liverpool párharcát. A Digi kettes adóján Paulo Sousa Fiorentinája keserítheti meg a bajnoki címről álmodozó Roma életét. Bajor derbivel dobhatja fel a napunkat az Eurosport 2: Bayern München – Augsburg. A Real Madrid Barcelonában vendégeskedik, az Espanyolnál, miközben a katalán város nagyvadja, a Barca éppen Madridba látogat, az 2014-es bajnok Atléticohoz. Az este főszenzációja a királyi sporttévén, az Újpest – Fradi örökrangadó lesz. Jó szórakozást!
Digisport 1
13:25 Everton – Chelsea (angol bajnokság, élő)
15:55 Crystal Palace – Manchester City (angol bajnokság, élő)
18:10 Manchester United – Liverpool (angol bajnokság, élő)
20:40 Juventus – Chievo (olasz bajnokság, élő)
23:25 Coritiba – Internacional (brazil bajnokság, élő)
Digisport 2
17:55 Fiorentina – AS Roma (olasz bajnokság, élő)
20:00 Montpellier – Saint-Étienne (francia bajnokság, élő)
Eurosport 2
15:15 Bayern München – Augsburg (német bajnokság, élő)
18:30 Eintracht Frankfurt – 1. FC Köln (német bajnokság, élő)
Sport 1
20:45 Cambuur – PSV Eindhoven (holland bajnokság, élő)
Sport 2
16:00 Espanyol – Real Madrid (spanyol bajnokság, élő)
18:15 Sporting Gijón – Valencia (spanyol bajnokság, élő)
20:15 Atlético Madrid – FC Barcelona (spanyol bajnokság, élő)
M4
18:00 DVSC-TEVA – MTK (magyar bajnokság, élő)
20:30 Újpest FC – Ferencvárosi TC (magyar bajnokság, élő)
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…