Niké Liga: a DAC emberhátrányba került, a Slovan Bratislava a győzelmével bajnok lett – videóval
A szlovák bajnokság (Niké Liga) felsőházi rájátszásának 8. fordulójában az FC DAC 1904 szombat este a Slovan Bratislavához látogatott…
A nagy igyekezet ellenére az FC DAC 1904 1-0-s vereséget szenvedett a Slovan Bratislava otthonában, így az éllovas pozsonyiak bebiztosították a bajnoki címet.
A mérkőzés hatalmas küzdelemben vette kezdetét, a nagyobb lehetőségek rendre a Slovan előtt adódtak, de Popovics kapus jól állta a sarat. A vendégek fokozatosan uralni kezdték a középpályát, és innen több ígéretes lövőhelyzetet dolgoztak ki. A 22. percben Diongue a kezdőkörből, 47 méterről célozta meg a kaput, de Takács D. nagy bravúrral a léc fölé tolta a labdát. A DAC sorra végezte el a szögleteket (az első félidőben összesen hatot), és több veszélyes lövést küldött kapura. Nemanic és Gagua kétszer is próbálkozott, Gueye lövései pedig csak kevéssel kerülték el a kaput. Az első félidő gól nélküli döntetlennel ért véget.
A második játékrészt a pozsonyiak kezdték erősebben, pár perc után Gajdos lőtt a kapu fölé. Egy óra játék után Ouro kemény belépője után Ziemba játékvezetőt kihívták a VAR-képernyőhöz, és az eredeti sárga lapot pirosra cserélte fel, emberhátrányba került a DAC. Emberelőnyben nagy volt a Slovan fölénye, de nagyon sokáig helyzet nélkül maradtak a hazaiak. Tíz perccel a vége előtt azonban Tigran Barseghyan egy átlövéssel bevette a DAC kapuját, mellyel a Slovan otthon tartotta a három pontot, ezzel negyedszer is legyőzte a szerdahelyieket a szezonban és biztosították sorozatbeli nyolcadik bajnoki címüket.
Két fordulóval a vége előtt tíz pontra nőtt a két csapat közti különbség, a DAC-nak még figyelnie kell mögötte a Nagyszombatra és a Zsolnára, amelyek még veszélyeztethetik a második helyet.
A csallóközieknél Tuboly Máté a 62. percben lépett pályára csereként, miután emberhátrányba kerültek.
Slovan Bratislava – FC DAC 1904 1-0 (0-0)
Gólszerző: Barseghyan (79.), ill. –
Kiállítva: – ill. Ouro (61.)