Idén először Telki ad otthont a TAVONT-döntőnek
Május 1-jén és 2-án az MLSZ edzőközpontja ad otthont a sorozat négyes döntőjének, melynek végén kiderül, melyik a legerősebb területi amatőrválogatott…
Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg az amatőrfutball ünnepének tartott Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornáját (ismertebb és rövidebb nevén TAVONT).
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2013 óta rendezi meg az évek során szerfelett népszerűvé vált sorozatot a húsz területi válogatott számára, 2026. május elsején és másodikán immár a nyolcadik döntő következik. Azazhogy: négyes döntő, hiszen a kiírás értelmében négy csapat kerül be a „final fourba” – az érmek sorsa az elődöntők másnapján rendezendő helyosztókon dől el. A tét nem kicsi, sőt! Az aranyérmes nemcsak örök élménnyel, hanem egy utazással és egy újabb kihívással is „gazdagodik”: az idei nyertes ősszel Lettországban, az UEFA Régiók Kupáján képviselheti Magyarországot.
Ebben most még Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegye válogatottja is reménykedhet. A pénteken 11, illetve 15 órakor kezdődő elődöntőket követően már kettőre csökken a lettországi túrára esélyes csapatok száma: előbb Pest–Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd Baranya–Zala mérkőzést rendeznek.
A 8. TAVONT-döntőnek ugyanis Telki ad otthont – a sorozat történetében először. Az MLSZ edzőközpontjában minden adott ahhoz, hogy a futballt a legmagasabb szinten művelő amatőr játékosok a lehető legprofibb körülmények között bizonyíthassanak – nem csoda, hogy a hírek szerint a részvevők már alig várják a csütörtök esti beköltözést.
A szövetség hivatalos beszámolójából kiderült, hogy a múltat illetően, először Csongrád megyébe került a trófea, legutóbb Baranyába. Nem mellesleg: a baranyaiaknak az volt a harmadik diadaluk, vezetik is a képzeletbeli rangsort, mi több, azzal is büszkélkedhetnek, hogy náluk többször (ötször!) senki nem kvalifikálta magát a négyes döntőbe. Pénteki ellenfelük, Zala csapata újoncként érkezik Telkibe, de a másik elődöntőben két, ezen a téren rutinos együttes csap össze: Pest és Szabolcs egyaránt negyedszer jutott el idáig. Amíg a szabolcsiak egyszeres ezüst- és kétszeres bronzérmesnek vallhatják magukat, a pestiek már kétszer megtapasztalhatták, milyen felemelő érzés a magasba lendíteni a győztes megillető serleget – a két korábbi kiváló labdarúgó, Vincze Gábor és Kenesei Krisztián által vezetett csapatnak alighanem ezúttal is ez lesz a célja.
Nyilván a másik három válogatottnak is – hogy végül melyik jár sikerrel, arra a szombaton 13 órakor kezdődő finálé lefújása után térjünk vissza.
A TAVONT négyes döntőjét az MLSZ hivatalos YouTube-csatornája közvetíti.
A TAVONT-döntő programja
Péntek:
11.00: Pest–Szabolcs-Szatmár-Bereg
15.00: Baranya–Zala
Szombat:
10.00: Bronzmérkőzés
13:00: Döntő
(Borítókép: Photo by Carl Recine/Getty Images)