NB I: különleges akció, jelképes áron búcsúzik az élvonaltól a Kazincbarcika
Különleges akcióval kedveskedik a hűséges szurkolóinak az NB I-től egy év után búcsúzó borsodi kiscsapat…
Az NB I-ből biztosan kieső Kazincbarcika a hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy a szezonbeli utolsó „hazai” bajnoki mérkőzésére egységesen 100 forintért válthatnak jegyet a szurkolók.
Az egész szezont „albérletben” játszó Barcika szombaton a Kisvárdát fogadja a miskolci DVTK Arénában.
„Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást” – fogalmazott a klub közleménye.
Továbbá felhívták rá a figyelmet, hogy a jegyek kizárólag személyesen vásárolhatók meg a DVTK Shopban, hétköznapokon 12 és 18 óra között, valamint a mérkőzés napján 13 órától.