Új szerződést kötött sérült válogatott játékosával a DVSC – HIVATALOS
A Debreceni VSC meghosszabbította a csapat saját nevelésű válogatott támadója szerződését, aki jelenleg műtét után lábadozik…
A Debreceni VSC hivatalos oldalán adott tájékoztatást róla, hogy 2029 nyaráig meghosszabbította 25 éves támadója, Bárány Donát szerződését.
A Loki saját nevelésű csatára az előző idényben második lett az NB I góllövőlistáján, a mostani szezonban a sérüléséig 12 alkalommal talált be. Eddig 106 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a DVSC színeiben, ezeken 38 gólt és 16 gólpasszt jegyzett.
Báránynak a magyar-görög barátságos mérkőzésen – az ellenfél védőjével összerúgva – olyan szerencsétlenül fordult alá a bokája, hogy nem tudta folytatni a játékot. Czipri Mátyás osztályvezető főorvos a Sportkórház közösségi oldalán elmondta: a műtét során súlyos, kombinált esetet kellett megoldaniuk, ugyanis a boka külső és belső oldali szalagrendszere is megsérült, ami instabillá tette a testrészt. A műtétre azért volt szükség, mert így jobbak az esélyek a teljes felépülésre, és valamelyest gyorsabb is lehet a sportba való visszatérés. Hozzátette: a gyógyulás esélyei jók, 3-6 hónapra teszik az idejét.
„Most a legfontosabbnak azt tartom, hogy a felgyógyulásom után a saját csapatomban teljesítsek jól. Aztán jó lenne Angliában játszani. Mindent szép sorban!” – mondta a csatár, aki a sportgazdaságtan területén diplomát is szerzett a Debreceni Egyetemen.
(Borítókép: Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)