A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A német válogatott játékos elmondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a Liverpool miatt otthagyta Leverkusent. A 21 éves Canért 12 millió fontot fizetett a Pool tavaly nyáron. Először nem volt meggyőző a játéka, mert nagyon nem találta a helyét a csapatban. Több pozícióban is játszatták. Ebben a szezonban viszont úgy tűnik végre megtalálta a számításait. A három tagú védelmi vonalban kapott szerepet, azon belül is a jobb szélen. Minden oka meglehet az öröme, mivel a német válogatottban is bemutatkozott, mint jobb bekk. A skótok és a lengyelek ellen húzhatta magára a válogatott mezt.
Cannak szimpatikus volt a nemrég elküldött menedzser, Brendan Rodgers. Bár a Liverpool nem teljesít úgy, ahogy elvárható lenne tőlük, a hátvéd elmondta, hogy még így sem bánja a váltást, jól érzi magát Angliában és a csapatban.
A Liverpoolba vezető útja nem volt sima. Először a Bayernhez igazolt, ahol a kevés játéklehetőség miatt muszáj volt váltania, és a Leverkusenre esett a döntése. Itt egy nagyszerű egy évet töltött el. Reményei szerint Angliáról is ilyen pozitívan fog nyilatkozni a jövőben.
Nagy Gábor
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!