A Bayern Münchenből erősítene a Mönchengladbach!
Rendkívül rosszul kezdte meg a Bundesliga idei kiírását a Borussia Mönchengladbach, majd az edzőváltást követően helyre állt a rend a csapat háza táján, és szépen lassan megindultak felfele. Minden bizonnyal terveznek némi változtatást a jelenlegi kereten belül. Nos, a „csikók” állítólag szívesen látnák a Bayern München középpályását.
A Bild információja szerint a Borussia Mönchengladbach szeretné leigazolni a Bayern München középpályását, nevezetesen Sebastian Rodét. A német középpályását 2018 júniusáig köti szerződés a bajorokhoz, a transfermarkt pedig 8 millió euróra becsüli a piaci értékét.
Sebastian Rode 2014 nyara óta áll a Bayern München alkalmazásában, aki az Eintracht Frankfurttól érkezett. A tavalyi idény folyamán több alkalommal is bizalmat szavazott neki Pep Gurdiola, míg az idei szezonban sérülés hátráltatta a játékban, illetve többnyire a cserepadról figyelhette társait. Minden frontot egybe véve eddig 51 mérkőzésen lépett pályára, melyek folyamán 4-szer vette be az ellenfelek hálóját.
Németh Boldizsár