Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Ahogy azt felvezettünk cikkünkben is megírtuk, a mai nap folyamán került megrendezésre az FA-kupa döntő, amelyben a Crystal Palace és a Manchester United feszült egymásnak a trófea elhódításának érdekében. A vezetést a “sasok” szerezték meg, de a “vörös ördögök” gyorsan egalizálni tudtak, a hosszabbításban pedig Lingard bomba góljának hála 2004 után ismét megnyerte a rangos trófeát a manchesteri gárda.
Crystal Palace – Manchester United 1-2 (1-1)
Helyszín: Wembley Stadium
Gólszerzők: Puncheon(78.) ill. Mata(80.), Lingard(111.)
Sárga: Dann(47.), Delaney(62.), McArthur(108.) ill. Smalling(18.,106.), Rojo(40.), Mata(45.), Rooney(87.), Lingard(111.)
Kiállítás: – ill. Smalling(106.)
Crystal Palace: Hennessey – Ward, Dann(Mariappa 90+4.), Delaney, Souare – Jedinak, Cabaye(Puncheon 72.) – Zaha, McArthur, Bolasie – Wickham(Gayle 86.). Vezetőedző: Alan Pardew
Manchester United: De Gea – Valencia, Smalling, Blind, Rojo(Darmian 66.) – Carrick – Mata(Lingard 90+1.), Fellaini, Rooney, Martial – Rashford(Young 72.). Vezetőedző: Louis van Gaal
Első félidő: A találkozót mindkét csapat nagy elánnal kezdte meg, viszont az első említésre méltó momentumig negyed órát kellett várni. Ekkor Wayne Rooney eresztett meg egy lövést, azonban Hennessey résen volt és hárítani tudott. A 19. percben Cabaye végezhetett el szabadrúgást, amely után Bolasie csúsztatott kapura, a fejest viszont De Gea a léc fölé tornászta. A 22. minutumban a találkozó legnagyobb helyzetét jegyezhettük fel, Mata kapott remek passzt, de a kísérletét a Palace portása bravúrral ki tudta piszkálni. A 33. percben Rashford egy gyönyörű egyéni akciót követően tört be a tizenhatoson belülre, majd ezután Martial irányába gurított, akinek a lövését azonban Ward blokkolta a kapu előterében.
Második félidő: A szünetet követően ismételten a Manchester United veszélyeztetett először, az 53. minutumban Fellaini találta telibe a keresztlécet. A 61. percben Valencia ívelt középre, mely után Martial fejese a bal oldali kapufát találta el. A 78. minutumban a semmiből megszerezte a vezetést a Crystal Palace a csereként beállt Puncheon góljával. A “sasok” sokáig nem örülhettek, hiszen két perccel később Juan Mata révén egyenlíteni tudtak a “vörös ördögök.” A ráadás vége fele Zaha kaparintotta meg a labdát, de lövése csak az oldal hálót zörgette meg.
Hosszabbítás: A ráadás első felében a Palace állt közel ahhoz, hogy újra magához ragadja az előnyt. A 102. percben Bolasie eresztett meg egy távoli bombát, azonban De Gea résen volt és hárítani tudott. A 106. minutumban a United megfogyatkozott, miután Smallignak felmutatta a második sárga lapot a játékvezető. A fordulás után Gayle kapott remek indítást, de a “vörös ördögök” spanyol portása ebben a szituációban is higgadt maradt, és védte a támadó kísérletét. Nem sokkal később Carrick bólintott kapura, ami balszerencséjére elsuhant a jobb oldali léc mellett. A 111. percben megfordította a meccs állást a manchesteri alakulat, a csereként beállt Jesse Lingard bomba góljával, amelynek hála a Manchester United megnyerte az FA-kupát.
https://www.youtube.com/watch?v=E9eejJjLVsw
https://www.youtube.com/watch?v=gDa7Fliabos
https://www.youtube.com/watch?v=EBWgm1c-OkE
Németh Boldizsár
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…