A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
A mai nap folyamán egy pletyka látott napvilágot alapvetően a semmiből keletkezve, amire még az internet nagyra becsült népe sem tudott olyan gyorsan reagálni, mint ahogy azt a Barcelona tette. Ugyanis a spanyol klub Javier Mascherano eligazolása kapcsán nyilatkozott elég határozottan. Úgymond az asztalra csaptak.
Ahogy, mi is korábban lehoztuk, a Juventus állítólag bejelentkezett a védekező középpályásért avagy védőért (kinek hogy tetszik), sőt már két hete mennek a tárgyalások és magával a játékossal meg is tudtak egyezni. Csak a Barcelona vezetősége maradt volna hátra. Ám még mielőtt bárki is egy jó, vagy rossz szót tudott volna erre mondani a katalán klubtól (?) jött egy reakció:
“Marscherano nem eladó, ő eladhatatlan a klub számára.”
Hogy miért tettem egy kérdőjelet a klub szó után? Nos azért, mert ez nem hivatalos(!) közlemény a klubtól. Egy spanyol sportlap, nevezetesen a Mundo Deportivo egy, a katalán csapat vezetőségéhez tartozó embertől vette ezt a kijelentést. Persze, nem nevezték meg, hisz így rejtélyesebbé tudták tenni a sztorit. Már amennyiben tényleg létezik olyan személy a vezetőségben, aki ezt mondta, pont az argentin játékos esetében, pont most.
Mellesleg Mascherano szerződése 2018-ig érvénye és 100 milliós kivásárlási ára van. Amit azért nem fog valószínűleg kifizetni a zebra alakulat. Egyszóval, kitudhassa?! Úgy néz ki jó kis szappanoperának nézünk elébe.
Borbély Szabolcs
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…