“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Aligha van egyedül véleményével Lothar Matthaus, aki szerint most már illő lenne visszavonulnia a válogatottságtól a Nationalelf két korábbi vezéregyéniségének, azaz Bastian Schweinsteigernek és Lukas Podolskinak.
„Schweini” és „Poldi” egyaránt 2004-ben debütáltak a német válogatottban, és ma már világbajnoknak mondhatják magukat, illetve van már VB-bronzuk, illetve EB-ezüstjük és bronzuk is. Továbbá a két korábbi Bayern-kedvenc egyaránt már 30 fölött jár korban, illetve jócskán 100 felett válogatottságban is.
A magyar nemzeti csapat korábbi szövetségi kapitánya szerint a két veteránnak most már ideje lenne átadnia a helyét a következő generációnak, amely már a kezdőből így is kiszorította őket:
„Podolski és Schweinsteiger már többet ül a padon, mint korábban. Podolski tudja, hogy már több jó játékos is van az ő posztján. Schweinsteigert sújtják a sérülések és már hiányzik belőle az a bizonyos könnyedség. Mindketten meg kell, hogy tegyék saját maguknak azt a szívességet, hogy visszavonulnak a válogatott kötelezettsége alól. A visszavonulásukkal csak klubjaikon, azaz a Galatasarayon és a Manchester Uniteden segítenének a leginkább.” – bölcselkedett, a nem éppen finomkodó nyilatkozatairól is híres Matthaus.
Csak az érdekesség kedvéért Podolski 129, míg Schweintsteiger 120 válogatottságnál jár, míg a rekorder hogy-hogy nem a jó öreg Lothar, 150 fellépéssel. Talán így már egy kicsit érhetőbb is a tanácsadás a visszavonulást illetően.
Balogh József
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…