De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Albert Soler a Barcelona sportigazgatója elmondta, hogy az átigazolási piac zárultával a klub egyik fő célkitűzése meghosszabbítani Lionel Messi, Luis Suárez és Ivan Rakitics a szerződését.
Sikeres nyári átigazolási időszakot tudhat maga mögött az FC Barcelona. A katalánoknak sikerült minden posztra új embert igazolniuk, és teljesült Luis Enrique vezetőedző azon kívánsága is, hogy minőségileg is bővüljön a keret.
Mint ismert, a kapuba érkezett Jasper Cillessen, a védelembe Samuel Umtiti és Lucas Digne, a középpályára az újdonsült Európa-bajnok André Gomes mellett Denis Suárez, a csatársorba pedig a tehetséges Paco Alcácer.
“Kiváló nyarat zártunk az átigazolási piacon! Sikerült teljesítenünk azt a célunkat, hogy minőségileg bővítsük a keretet, ugyanakkor fiatal és ambiciózus játékosokat igazoljunk. Csak megemlíteném, hogy mi 120 millió euróból minden posztra hoztunk egy nagyszerű labdarúgót… Hogy mást ne mondjak, a Manchester United ugyanekkora összeget áldozott egyetlen új labdarúgóra!” – Idézi Albert Solert, a Barca sportigazgatóját a Marca.
Soler úr a Barca vezetésének következő nagy feladatát is kijelölte. “A csapatunk kész, ezek után arra kell koncentrálnunk, hogy sikerüljön meghosszabbítanunk a kulcsjátékosok, mint Suárez, Messi és Rakitics szerződését!”
Messi jelenlegi kontraktusa egyébként 2018, Suárezé és Rakiticsé 2019 nyaráig érvényes a katalán fővárosban.
Nagy Ákos
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán