Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Brit lapértesülés szerint német szakember veheti át az angol labdarúgó-válogatott irányítását, aki jelenleg egy Bundesligában szereplő gárdánál dolgozik, méghozzá sportigazgatóként.
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) megbeszélést folytatott az RB Leipzig sportigazgatójával, nevezetesen Ralf Rangnickkal – állítja a Daily Telegraph. A brit napilap emellett úgy tudja, hogy Roy Hodgson helyére is esélyes volt a német úriember, ám végül Sam Allardyce-ra esett a választás.
Ralf Rangnick edzői pályafutása során dolgozhatott olyan csapatoknál, mint például a Stuttgart vagy a Schalke (utóbbinál két ízben), de volt a Hannover és a Hoffenheim tréner is. Az utóbbi két együttest egyaránt felvezette a Bundesliga 2-ből, míg a gelsenkircheni alakulattal nyert Német Kupát, Ligakupát illetve Szuperkupát. Az elmúlt években inkább sportigazgatóként dolgozik, a Red Bull Salzburgnál és a Leipzingnél egyaránt 2012-ben került ebbe a pozícióba, de előbbinél már tavaly óta nem tölti be ezt a szerepkört.
Németh Boldizsár
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!