Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
Remek teljesítményt nyújt az idei kiírás folyamán a Torino mindössze 22 esztendős olasz válogatott támadója, nevezetesen Andrea Belotti, aki ugyebár már a 2015/2016-os idényben megmutatta, igen is illik komolyan venni. Nos, jelenlegi formáját nézve egyáltalán nem kizárt, hogy jövő nyáron magasabb szintre léphet.
A “gránátvörösök” utolsó gólkirályáig nem kell túl sok időt visszapörgetni, hiszen Ciro Immobile a 2013/2014-es szezonban lett a bajnoksága legeredményesebb játékosa, a maga 22 találatával. Ezt követően külföldön próbált szerencsét, első megállóhelye a Borussia Dortmund volt, ahol nem tudott maradandót alkotni. Az idény végezte után a Sevillához került, bár voltak jó meccsei, de ott sem vált meghatározó labdarúgóvá. Azóta egy fél évre visszatért a Torinóhoz, most pedig a Lazio sikereiért harcol, mely színeiben ismét jól teljesít. Ebből kifolyólag tehát ki lehet jelenteni, egy gólkirályi cím nem azt jelenteni, hogy után rögtön fejjel kell menni a falnak, tehát megfelelően kezelni a dolgot.
No, de térjünk vissza eredeti “hősünkhöz”, vagyis Andrea Belottihoz. A szezonrajt nagyon jól indult a számára, hiszen 2 fordulót követően már 4 gólnál tartott. A Milan ellen egy alkalommal volt eredményes, míg a Bologna ellen triplázni tudott, igaz ezeken a találkozókon egyaránt hibázott 1-1 tizenegyest. Szerencsére viszont nemcsak egy rövid felvillanás volt ez a részéről, mivel a teljesítménye azóta is töretlen. A Serie A-ban 11 meccset követően 10 találatnál jár, ezzel a mutatóval pedig ott van a góllövőlista élén (Edin Dzekoval holtversenyben). A 22 esztendős csatár azonban nemcsak klubjában, hanem a nemzeti csapatban is fontos szerepet tölt be. Az elmúlt összecsapásokon rendre kezdő volt, a bizalmat pedig gólokkal hálálta meg. Macedónia kapujába egy találatot akasztott be, míg Lichtenstein elleni párharc során duplázott.
Németh Boldizsár
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe