Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
A Bajnokok Ligájához hasonlóan a másik nemzetközi kupasorozat az Európa-liga is a csoportkör végéhez érkezett. Az „G” jelű kavtettben komoly harc várt az egyetlen továbbjutó helyért a spanyol Celta Vigo és a belga Standard Liége között.
Standard Liége – Ajax Amsterdam 1:1 (0:1)
Helyszín: Stade Maurice Dufrasne (Liège) Vezette: Madden (skót)
Gólszerzők: Raman (85.) ill. El-Ghazi (27.)
Kiállítás:
A belga Stanard Liége hazai pályán a biztos csoportelső holland Ajax ellen szerette volna kiharcolni a továbbjutást. Az első komoly lehetőségre bő 25 percet kellett várni, ekkor az Ajax sztárja Klaassen került helyzetbe fejesét az utolsó pillanatban blokkolták a belgák védői. Két perccel később egy szögletet követően Donny van de Beek ívelte középre a labdát ami El Ghazi lábaihoz érkezett, a holland támadó pedig a kapuba helyezett. A 36. percben Dompe lövése a kapu bal oldala mellé szállt. Az első játékrész Ajax vezetéssel zárult, a hazaiak előtt kevés lehetőség adódott. Fordulás után is a vendégek irányítottak előbb El Ghazi majd Nouri növelhette volna az amszterdamiak előnyét azonban nem tudták gólra váltani helyzetüket. A 60. percben Cassierra Cabezas is ziccerbe került, lövését azonban a St.Liége kapuse könnyedén fogta. A 85. percben összejött az egyenlítés a hazaiaknak, Goreux passzából Raman szerzett gólt, a győzelmet érő találatot azonban már nem tudták megszerezni a Standard játékosai és ezzel búcsút intettek Európának.
https://www.youtube.com/watch?v=1S4yqfY483c
Panathinaikos – Celta Vigo 0:2 (0:1)
Helyszín: Stade de Suisse (Bern) Vezette: Pisani C. (Mal)
Gólszerzők: Guidetti (4.), Orellana (76., büntetőből)
Kiállítás:
A G csoport másik mérkőzésen a továbbjutásért harcban lévő spanyol Celta Vigo a biztos kieső görög Panathinaikos otthonában lépett pályára. A találkozó 3. percében már is komoly lehetőséget láthattunk Rinaldi lövésénél kellett bravúrt bemutatnia a Celta kapusának. Szinte az ellentámadásból megszerezte a vezetést a Celta Vigo, Malló beadására remekül érkezett Guidetti aki a léc alá fejelt. Amilyen jól indult a mérkőzés úgy esett vissza a folytatásban a színvona a Celta Vigo gólját követően. Az első játékrészben komolyabb lehetőséget nem is jegyezhettünk fel. A második félidőben is voltak lehetőségek mindkét gárda előtt, de ezek a lövések nem igazán találtak kaput. A 76. percben Moledo szabálytalankodott a tizenhatoson belül és a játékvezető büntetőt ítélt a vendégek javára. A tizenegyest Orellana értékesítette, ezzel pedig továbblőtte csapatát az EL-ben.
https://www.youtube.com/watch?v=9bsVk1AWO8c
A csoport végeredménye:
Kép: uefa.com
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember