Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Cristiano Ronaldót szavazták meg a kínai szurkolók 2016 legjobb játékosának, a díj átvételekor pedig egy rövid interjút is készítettek vele, amiben elmondta, hogy nem foglalkozik a kritikusaival, csakis a szurkolóival.
Forrás: youtube.com
Cristiano Ronaldo elmondása szerint nem gondol azokra az emberekre, akik állandóan csak kritizálják. A portugál minden egyéni díjat besepert tavalyról, viszont az újévi formája korántsem mondható jónak, ezért sok kritikus ember és vélemény is megjelent ezzel kapcsolatban, a saját szurkolói között is.
“Egyszerűen csak nem foglalkozom a kritikákkal. Csak próbálom a legjobb formámat nyújtani és magamat adni, de akkor is lesznek olyan emberek, akik mindig utálni fognak valakit, így engem is, de ez is a futball része. Én így is boldogan megyek aludni minden nap, hiszen nem azért focizom, hogy a kritikusaimat elhallgattassam, hanem a szurkolóimért, akik boldoggá tesznek.”
Az interjúban természetesen Messit sem hagyhatták ki, arra voltak kíváncsiak, hogy ő személyesen rivalizál-e az argentin támadóval.
“Riválisok vagyunk, mert két különböző csapatban játszunk, viszont ha együtt vagyunk a pályán, teljesen normális a kapcsolatunk. Az emberek állandóan összehasonlítanak minket, még a gyerekeinket is, de ez is a foci része. Én nem szeretem az összehasonlítást. Különbözőek vagyunk, de abban hasonlítunk, hogy mindketten csak a munkákat akarjuk végezni.”
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…