Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen török sztárját, nevezetesen Hakan Calhanoglut négy hónapra eltiltotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (CAS) egy korábbi átigazolási ügy miatt. Nos, ennek köszönhetően az ifjú támadó középpályás ebben a szezonban ugyebár biztos nem léphet pályára, ám az sem kizárt, hogy a következő idényben már egyáltalán nem a “gyógyszergyáriak” alkalmazásában fog állni.
A 22 esztendős török válogatott labdarúgó a Fanatik című török lapnak adott interjút, melyben elárulta, hogy amennyiben az isten is úgy akarja, akkor a következő szezonban a Chelsea futballistája lesz. Emellett azt is hozzátette, több csapat is szeretné leigazolni. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2019 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 18 millió euróra becsüli a piaci értékét.
Hakan Calhanoglu 2014 nyara óta tartozik a Bayer Leverkusen kötelékébe. A “gyógyszergyáriaknál” gyakorlatilag a kezdetektől fogva húzóembernek számít, így az eltiltása mindenképp komoly érvágást jelent a klub számára. A leverkuseni alakulat színeiben eddig minden frontot egybe véve 115 mérkőzésen jutott szóhoz, melyek során 28 alkalommal volt eredményes illetve 29 gólpasszt is kiosztott a társai között.
Németh Boldizsár
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele