Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A Paris-Saint Germain olasz játékosa, Thiago Motta szerint nem csak a párizsiakra, de a Barcelonára is kőkemény párharc vár a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
(Kép: sempreinter.com)
Thiago Motta az UEFA hivatalos honlapjának adott interjújában megosztotta gondolatait a PSG-Barca csúcsmérkőzésekről!
“Az elmúlt évben jó párszor játszottunk ellenük. Tudjuk, hogy mire képesek, azonban tisztában vagyunk azzal, hogy meg van a saját esélyünk is a negyeddöntőbe jutásra!” – Kezdte a Barca elleni első felvonásról eltiltás miatt hiányzó olasz játékos, majd a következőképpen folytatta: “Két nagyon nehéz mérkőzés lesz, de nem csak nekünk, a Barcelonának is! A két találkozón nagy szenvedéllyel és önbizalommal kell futballoznunk, és erőt merítenünk abból, hogy az elmúlt néhány évhez képest egyértelműen az a célunk, hogy végre messzebbre jussunk a Bajnokok Ligájában!”
A 34 esztendős középpályás elmondta azt is, hogy a Barcelonával (2006) és az Interrel (2010) már csúcsra ért az elitsorozatban, és végre nagyon szeretné felemelni a magasba a trófeát a PSG-vel is. “Mióta Párizsban vagyok (2012) a csapat nagyon sokat fejlődött. A néhány év alatt sikerült letennünk a névjegyünket az európai klubfutballban, ez pedig sohasem egyszerű! A nemzetközi porondon rendre a kontinens legjobb csapatai ellen játszunk. Ezeket a meccseket nem egyszerű megnyerni. Mindenképpen küzdeni fogunk azért, hogy megvalósulhasson a célunk, és a lehető legmesszebb juthassunk a BL-ben!” – Így Thiago Motta.
A PSG – FC Barcelona találkozót este 20:45-től az M4 Sport közvetíti!
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…