Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Az utóbbi időben a Budapest Honvéd rendre újabb és újabb kevésbé befutott kapusokat szerződtetett, s fejlesztették élvonalbeli kapussá. 2016 tavaszán így tettek Horváth Andrással, majd Gróf Dáviddal, most pedig az egykor a Fulhamnál is megforduló Somogyi Csabát szerződtették.
Somogyi tavasszal a Honvédnál bizonyíthat (honvedfc.hu)
Horváth András aki az MTK-ban nevelkedett majd a Hatvan NB III-as csapatából került a Honvédbe, s lett NB I-es kapus. Ősszel szintén vele kezdődött a névsor, majd egy sérülés után az egykor Angliában és Németországban megfordult az előző idényben Csákváron védő Gróf Dávid lépett elő első számú kapussá. Jó teljesítményének is köszönhetően kiszorította Horváthot, s a hétvégi Fradi elleni kupameccsen is ő védett. A harmadik számú kapus eleddig Vajda Dániel volt, aki tavasszal Budaörsön védhet. Helyére pedig az egykor a Fulham csapatában védő (inkább írjuk úgy kerettag) Somogyi Csaba érkezett, aki ősszel a Szolnok kapusa volt. Somogyi fél éves szerződést kötött a kispestiekkel.
Az átigazolási időszak utolsó napja mozgalmasra sikeredett a Honvédnál, hiszen Somogyi mellett Gál Benedek is aláírt, ő viszont egyelőre az NB III-as csapatban bizonyíthat. Ősszel kölcsönben Kozármislenyben játszott Csábi Mihály, aki a téli felkészülés elején megfordult az Ajkánál is, de végül nem kötöttek szerződést a felek. Ő visszatért a Honvédhoz, s felveheti a kesztyűt, hogy bekerüljön a csapatba.
Vajda mellett szintén kölcsönbe távozott az NB III-as keret játékosa Fehér Imre aki az NB II-es SZEOL játékosa lesz tavasszal.
Endrődi Dávid
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…