Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Zidane nem igazán számít a középpályásra, így stabil helye sincs a kezdőcsapatban, amit a játékpercei sínylenek meg. Emiatt többen azt feltételezték, hogy hamarosan klubot fog váltani.
A középpályás, James Rodriguez kijelentette, hogy a kevés pályán töltött idő ellenére is kitart a Királyi Gárda mellett. Már a múlt szezon végén felmerült az a lehetőség, hogy elhagyja Spanyolországot, mivel számos Premier League csapat érdeklődött iránta.
A kolumbiai válogatott játékos szerdán pályára léphetett a Napoli ellen 3:1-re megnyert Bajnokok Ligája találkozón, és ezután jelentette azt ki, hogy nem távozik jelenlegi klubjától.
Bajnoki mérkőzéseken összesen 455 percet töltött a pályán, mivel csak 4 találkozón kapott lehetőséget.
kép: Daily Express
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!