Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Brit lapértesülés szerint a Jürgen Klopp által irányított Liverpool az egyik legnagyobb riválisától, azaz az Antonio Conte vezette Chelsea-től szeretne játékost igazolni a nyári átigazolási időszak folyamán. A “vörösök” által kiszemelt futballista pedig nem más, mint Dominic Solanke.
A The Sun úgy tudja, hogy a 19 esztendős csatár szívesen csatlakozna a nyár folyamán a Liverpoolhoz. Solankét nagy tehetségnek tartják, ám a londoni “kékek” legjobbjai között nem igazán kap lehetőséget a bizonyításra. Tehát az ifjú támadó abban a hitben váltana, hogy a “vörösöknél” nemcsak a tartalékok, hanem a felnőttek között is megcsillogtathatja majd képességeit. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként a szezon végéig köti szerződés, a transfermarkt pedig 2 millió euróra becsüli a piaci értékét.
Dominic Solanke 2004 óta tartozik a Chelsea kötelékébe. A londoni “kékek” legjobbjai között a 2014/2015-ös idény folyamán mutatkozhatott be, a Maribor elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. A 2015/2016-os kiírás a Vitesse-nél töltötte kölcsönben, melynek színeiben 27 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken pedig 7 alkalommal volt eredményes.
Németh Boldizsár
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…