Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Didier Deschamps francia szövetségi kapitány is bejelentette azt a 24 játékost, akikkel együtt készülnek majd Luxemburg és Spanyolország ellen.
Forrás: whatsupme.com
A francia válogatott március 25-én utazik Luxemburgba világbajnoki selejtezőre, majd a spanyol válogatottal játszanak felkészülési mérkőzést. Először kapott meghívót a felnőttekhez Kylian Mbappé, a Monaco 18 esztendős támadója, aki így most debütálhat a nemzeti együttesben.
Benzema továbbra sincs keretben, hiába beszélt arról Deschamps, hogy fontolóra veszi, hogy ismét behívja, illetve nincs ott a Lyon csatára, Alexandre Lacazette sem, aki nagyon jó szezont fut: 24 bajnoki meccsen 22 gólt szerzett eddig. Sérülés miatt kimaradt még Patrice Evra és Raphael Varane is, illetve nem kapott behívót még Sebastien Corchia, Lucas Digne, Nabil Fekir, illetve a Tottenham középpályása, Moussa Sissoko sem.
A FRANCIA KERET
Kapusok: Alphonse Areola (Paris Saint-Germain), Benoit Costil (Rennes), Hugo Lloris (Tottenham)
Védők: Presnel Kimpembe (PSG), Laurent Koscielny (Arsenal), Layvin Kurzawa (PSG), Benjamin Mendy (Monaco), Adil Rami (Sevilla), Bacary Sagna (Manchester City), Djibril Sidibé (Monaco), Samuel Umtiti (Barcelona)
Középpályások: N’Golo Kanté (Chelsea), Thomas Lemar (Monaco), Blaise Matuidi (PSG), Paul Pogba (Manchester United), Adrien Rabiot (PSG), Corentin Tolisso (Olympique Lyon)
Támadók: Ousmane Dembélé (Borussia Dortmund), Kevin Gameiro (Atletico Madrid), Olivier Giroud (Arsenal), Antoine Griezmann (Atlético Madrid), Kylian Mbappé (Monaco), Dimitri Payet (Olympique Marseille), Florian Thauvin (Marseille)
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”