A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Marco Verratti, a francia bajnok Paris Saint-Germain olasz válogatott középpályása megannyi európai nagy csapat radarján ott van, sok elitklub látná szívesen soraiban a mélynövésű játékost. Verratti pedig most szót is ejtett arról, merrefelé menne szívesen, ha egyszer elhagyná a PSG-t.
Verratti távozna a nyáron? (fotó: ESPN)
Marco Verratti annak idején 12 millió euróért cserébe váltott klubot, a Pescarától igazolt a Paris Saint-Germain együtteséhez. Azóta természetesen megsokszorozta értékét a 24 esztendős játékos, a transfermarkt jelen pillanatban 40 millió euróra becsüli az értékét. Ráadásul mostani szerződése 2021 nyaráig szól, egyszóval azoknak a kluboknak, melyek lecsapnának Verratti játékjogára, alaposan zsebükbe kellene nyúlniuk.
Igen sok klubot emlegetnek az olasszal kapcsolatban, az elmúlt hetekben-hónapokban szóba került a Bayern München, a Barcelona, a Chelsea és a Manchester United is, mint Verratti következő állomáshelye. Ám most a középpályás saját maga említett egy csapatot, méghozzá a Gazzetta dello Sport kérdésére válaszolva.
“Olaszországnak egy kiváló ligája van” – mondta a talján szülőhazája bajnokságáról. – “Olyan nagy klubok szerepelnek ott, mint az Inter, a Milan vagy a Juventus, és ezek a csapatok képesek is költeni. A Juventus esetében Higuaínnál láthattuk is ezt.”
De Verratti nem állt meg itt, Olaszország rekordbajnokát tovább méltatta.
“A Juventus ott van a világ négy legjobb csapata között. Rengeteget fejlődtek. Ha a jövőben elhagynám a PSG-t, nem jelentene problémát ehhez a klubhoz igazolni! De jelenleg boldog vagyok a helyemen..”
Verratti távozását sok nívós sportmédium azért is veszi szinte biztosra, mert a Paris Saint-Germain idén sokadszor volt képtelen átlépni saját árnyékát nemzetközi porondon, ráadásul a szezon egyik legnagyobb betlijét produkálták a franciák, amikor is 4-0-s előnyt adtak el a Barcelona elleni BL-visszavágón, 6-1-re kikaptak, és kiestek a legjobb tizenhat csapat között. Sokak szerint a PSG jelenlegi kulcsjátékosai közül többen is belefáradhatnak ebbe, többek között maga Verratti is.
Azt ugyanakkor nem árt megemlíteni, hogy az olasz válogatott futballista jelenleg nagyjából évi 6 millió eurót tesz zsebre a párizsiaknál, tehát igen borsos árat kell fizetni a szolgálataiért. Ezt akárki biztosan nem fogja kifizetni…
Szerző: Draskovics Tamás
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…