Cavani: „Visszatérhetek a Napoliba”
Minden ember tudja azt, hogy az, hogy valaki jól végzi a munkáját nem jelenti azt is, hogy boldog. Ez természetesen jelen van a labdarúgóknál is. Sőt ami azt illeti talán jobban is, mint másoknál. Hiszen sok esetben egy teljesen idegen országban kell bizonyítaniuk. Erről beszélt a PSG sztárja is.
Edinson Cavani egészen kivételes szezont fut idén Párizsban. Termeli a gólokat tonnaszámra. Így nemigen lehet rá panasz. Ő azonban mégsem érzi magát felhőtlenül gondtalannak. Most a Sky Sport Italia-nak számolt be a frusztrációiról és elmondta, hogy meglehet, hogy visszatér egykori csapatához, a Napolihoz.
A csatár az itáliai klubnál 138 mérkőzésen lépett pályára amiken összesen 104 gólt szerzett. Egészen elképesztő mérleg ez. Ott vált igazán neves futballistává és erről nem feledkezett meg:
“Nagyon kötődöm az országomhoz, a családomhoz, a hazámhoz,, ahhoz a helyhez ahol felnőttem.” – kezdte.
“Vannak dolgok amiket nagyon is hiányolok. Mindig mondtam, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék az otthonomra. Azonban még nem akarok visszamenni. A legmagasabb szinten szeretném befejezni a karrieremet. “
“Nem tudom mi fog történni a PSG után. Nem vagyok biztos a jövőben, de amennyiben csapatot váltanék, akkor visszatérhetek a Napolihoz. Nagyon különleges pillanatokat éltem át a mezükben. A csapattársaim és a szurkolók elképesztőek voltak, legendának éreztem magam.”
Meg is érthetjük ezt a fajta hiányérzetet mindannyian. Kérdés, hogy vajon Nápolyban is viszont látnák-e őt, avagy sem. Továbbá, hogy a PSG mit is tervez kezdeni Cavani szerződésével.
Szerző: Borbély Szabolcs