Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
Franciaország legnevesebb szaklapja a L’Equipe kihirdette a 2016-2017-es szezon álom csapatát a Ligue 1-ben. Nézzük ki kerültek be és kik a nagy hiányzók.
Kapuban az a Cedric Carrasso aki parádésan védett egész idényben, ezzel hozzásegítve a Bordeaux csapatát a bajnoki 6. helyhez. A hálóőr összesen 27 mérkőzésen védte csapata kapuját, ezeken mindössze 26 gólt kapott és 9 alkalommal hárított büntetőt.
A hátvédsorban két Nice védő is található, Ricardo Pereira valamint a kivirágzó Dante, kiknek hathatós segítségével csapatuk BL jelentő 3. helyen végzett. Mellettük ott van a már jól bevált klasszis Thiago Silva is a PSG-ből, valamint a csúcsidényt futó Benjamin Mendy a Monacoból.
A középpályára az idén igazán berobbanó trió, Bernardo Silva és Lemar a Monaco képviseletében, valamint Seri a Niceből, őket egészíti ki az itt már nem újonc Verratti a PSG-ből.
A csatársorban a már elfeledett és többször leírt “Tigris” Radamel Falcao valamint az ő ékpárja a gólkirály Edinson Cavani került.
A legnagyobb hiányzó az év felfedezettje, az üstökösként berobbanó Kylian Mbappe a Monacoból, azonban komolyabb kockázattal kijelenthető, hogy a fiatal játékosnak az elkövetkezendő években bérelt helye lesz ebben a csapatban.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere