“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Megvan az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Róma új vezetőedzője. A fővárosi gárda hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a csapat irányítását nem más veszi át, mint Eusébio Di Francesco.
Az elmúlt években a Sassuolo élén remek munkát végző Eusébio Di Francesco két esztendőre szóló szerződést írt alá az AS Rómával – írja a “farkasok” weboldala. Di Francesco annak idején már bizonyított Rómában, igaz nem edzőként, hanem akkoriban még játékosként, hiszen 1997-2001-ig a “farkasok” meghatározó futballistájának számított, s emellett a római alakulat színeiben mutatkozhatott az olasz válogatottban. Nos, tehát most eljött az idő, hogy vezetőedzőként tegye le a névjegyét az olasz fővárosban.
Eusébio Di Francesco edzői karrierje mondhatni kicsit érdekes volt a Sassuolo élén, első ciklusát 2012-2014 januárjáig töltötte a csapatnál. Második ciklusát rövid időn belül megkezdhette, a vezetőséget a 2013/2014-es idényben menesztette a klub gyenge teljesítménye miatt, ám az új trénerrel nem jutott előrébb a Sassuolo, így még 2014 márciusában vissza is térhetett pozíciójába. Nem kis meglepetésre a Sassuolo-t a 2015/2016-os szezon folyamán a rendkívül előkelő 6. helyre vezette, de természetesen azt sem szabad kifelejteni, hogy ugyebár vele jutott fel a Serie A-ba az együttes a 2012/2013-as kiírás során. Korábban egyébként dolgozott a Lecce és a Pescara élén is.
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!