Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Elnökválasztás volt Real Madridnál, amelyen a korábbi elnök, Florentino Perez indult egyedül, így nem volt meglepetés, hogy őt választották meg a következő négy évre is.
Forrás: Marca
Perez kihívó nélkül jelentkezett az idei elnökválasztásra, így nem volt kérdés, hogy maradni fog az elnöki székben. Ez már zsinórban a harmadik elnöksége a klubnál. 2000-ben választották meg először, amikor ígéretei között szerepelt az, hogy elhozza Luis Figót a katalán vetélytárstól, ami sikerült is neki. Ekkor kezdte el kiépíteni a Real Madridnál a “Galaktikus-korszakot”, több sztárt is a klubhoz hozott, mint Ronaldo, Zidane, Beckham vagy Owen. 2006-ban azonban több sikertelenség miatt lemondott. A második elnöksége 2009-ben kezdődött, és már a nyáron olyan neveket hozott a klubhoz, mint Cristiano Ronaldo vagy Kaka.
2009 után szintén egy kevésbé sikeres időszak következett, a nagy nevek ellenére is. Az idei szezonig csak egy bajnokságot tudott nyerni a Real Madrid, 2012-ben, a BL-trófeát pedig először csak 2014-ben tudták elhódítani, viszont az a hőn áhított “La Decima”, a “Tizedik” volt. Carlo Ancelotti elküldése egy sikertelen szezon után, illetve Rafa Benitez kinevezése miatt ismét csappant a népszerűsége, majd 2016 januárjában kinevezte egykori galaktikus játékosát, Zinedine Zidane-t vezetőedzőnek, amivel jöttek az eredmények is. A francia trénerrel még abban a szezonban megnyerték a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a Klubvilágbajnokságot, idén pedig címet védtek a BL-ben, és öt év után ismét sikerült megnyerniük a spanyol bajnokságot. Zidane sokat segített Pereznek, akinek ezzel teljesen biztossá vált az újabb négy éve a klub élén.
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!