Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig újoncként futott egészen pazar szezont az élvonalban, hiszen 2. helyen végzett a pontvadászatban, ezzel kiharcolta a jövőévi Bajnokok Ligája-indulást. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a lipcseiek ambíciói nem fogyatkoznak…
Oliver Mintzlaff (fotó: web.de)
A Leipzig várakozáson felüli idényen van túl, hiszen 2. helyen végezni újonc csapatként az első osztályban akkor se mindennapos cselekedet, ha köztudott, hogy a fehér-pirosak anyagi helyzete igencsak mesés. Ahogy az feltörekvő csapatoknál lenni szokott, a Leipzig tehetséges játékosait is menten körüllengik Európa tradicionális nagy klubjai, hogy magukhoz csábítsák őket.
Azonban Oliver Mintzlaff, a “piros bikák” ügyvezető igazgatója most világos üzenetet intézett azokhoz a csapatokhoz, amelyek a lipcseiek meghatározó embereire ácsingóznak. A klub fejese a Bildnek nyilatkozott.
“Nagyon felelőtlen cselekedet lenne tőlünk, ha hagynánk távozni a kulcsjátékosainkat, éppen most” – mondta Mintzlaff, majd két játékosra konkrétan kitért: az AC Milan által csábított Emil Forsbergre és a Liverpool kiszemeltjére, Naby Keitára. – “Emil és Naby hihetetlenül tehetséges és ígéretes futballisták. Örömünkre szolgál, hogy részesei lehetünk az ő fejlesztésüknek, és most lehetőségünk nyílik arra is, hogy a Bajnokok Ligájában bizonyítsunk.”
Hogy érkezett-e konkrét ajánlat Keitáért és Forsbergért? Erre a kérdésre így felelt Mintzlaff:
“Semmiféle konkrét megkeresésről nem tudok beszámolni. De természetesen ezek a srácok nagyon sok klubot érdekelnek a kiváló teljesítményüknek köszönhetően. Ez teljesen normális, de nem tervezünk az eladásukkal.”
Keita és Forsberg kulcsemberei voltak a 2016-2017-es idényben pazarul szereplő Leipzignek, és a hírek szerint igencsak borsos áron távozhatnak, amennyiben a lipcseiek úgy döntenek, mégis csak hajlandóak megválni tőlük. Ugyanakkor a német klubot nem nyomja a kényszer, nemrégiben ugyanis biztossá vált, hogy indulhatnak a Bajnokok Ligájában, az osztrák bajnok Salzburggal közös tulajdonosi kör nem jelent zavaró tényezőt.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…