A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Öt éve, hogy az NB II-ben tengődik a Zalaegerszeg labdarúgócsapata, s a vezetők idén szeretnének végre visszajutni a legmagasabb osztályba. Ezért szerződtették vezetőedzőnek Zoran Szpisjakot, a játékoskeretbe eddig Koszó Balázst, a korábbi válogatott Nagy Gábort, Balázs Zsoltot és a kapuba Szemerédi Norbertet, de a legnagyobb név péntek este írt alá. Tomas Dubek személyében rutinos, volt szlovák válogatott középpályást igazoltak a Ruzomberoktól, aki ráadásul tegnap még az Európa-ligában lépett pályára.
Érdekes, de mostanában úgy tűnik, hogy a szlovák élvonalból egyre többen szerződnek a magyar NB II-be. Az ETO már három focistát megszerzett a szlovákoktól, a Gyirmótnál is többen próbajátékon szerepelnek, ma pedig ZTE is a szlovák piacról igazolt. Az MLSZ -nek a légióskorlátozásra vonatkozó szabályzata kitér arra, hogy azon focista aki magyar felmenőkkel rendelkezik, és nem magyar állampolgár, akkor is magyarnak számít… A poén az egészben az, hogy például a Mezőkövesd igazolt hátvédje Robert Pillar még csak magyarul sem beszél, mégis magyar felmenői révén futball-magyarnak számít. Ugye tudjuk, hogy van az a régi vicc, hogy az a cseh aki beszél magyarul az a szlovák, így innentől kezdve a szlovák piacról most ezerrel áramlanak a magyar NB I-be, NB II-be a focisták.
Tomas Dubek személyében rutinos, volt szlovák válogatott középpályást igazoltunk a Ruzomberok együttesétől, melynek Tomas a csapatkapitánya volt. Csütörtökön még Európa Liga mérkőzésen szerepelt a Vojvodina ellen – számolt be hivatalos oldalán a ZTE.
Dubek 2005/2006-ban bajnokságot és kupát nyert a Rózsaheggyel, 2013-ban pedig a szlovák első osztály legjobb játékosának választották, akkor támadó középpályásként 32 mérkőzésen 14 gólt szerzett. 2014/15-ben a cseh Liberec focistája volt, de egy év után visszatért korábbi csapatához. Csaknem 300 élvonalbeli mérkőzés van a 30 éves játékos háta mögött. Úgyhogy egy igazán neves focistát sikerült megszerezniük a zalaiaknak. A szlovák válogatottban egy alkalommal lépett pályára.
A szlovák focista, ahogy korábban írtuk magyar felmenőkkel rendelkezik, ezért tudták szerződtetni, de esetében a játékengedély megadásának kérdésére az áldását az MLSZ adminisztráció csak később adja meg, előzetes egyeztetések alapján a procedúra pozitív elbírálást kap.
Endrődi Dávid
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…