“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Télen nagy sikerrel futott az itt ragadt légiósok sorozatunk, melyben a magyar alacsonyabb osztályban szereplő, korábban a magyar NB I-ben is játszó külföldi focistákat mutattuk be. Ezen játékosok táborát fogja mostantól gyarapítani Federico Groppioni is, az MTK korábbi tartalékkapusa, aki a BLSZ 2.osztályban szereplő Csep-Gól együtteséhez szerződött.
Az olasz kapus pályafutása a Napolinál kezdődött, majd kisebb talján csapatok mellett a Bari együttesénél is megfordult. 2010-ben szerződött az MTK-hoz, ugyanis Magyarországra nősült. Groppioni azóta rendre a kék-fehérek tartalékkapusa volt. Az NB I-ben összesen 17 alkalommal kapott lehetőséget, az NB II-ben pedig 16-szor. (itt az első csapatban illetve az MTK II-ben védett)
„A mai nappal sikerült megegyezni Groppioni Federicoval, aki a tavalyi évben az MTK-t erősítette védéseivel. Az egyesület ezzel az erősítéseket megkezdte az idei szezonra, a vegyél egy jó kapust alaptörvénnyel. Groppioni több NB 1-es mérkőzéssel a háta mögött vág bele ebbe a BLSZ II-es felkészülésbe és szezonba. Az egyes számú meze mellé egy kisebb korosztályt szervíroz majd, illetve az egyesület kapusedzője is lett! –mondta Ambruzs József a Csep-Gól FC elnöke a pestifoci.hu-nak.
Miután az MTK idén nyáron kiesett az élvonalból, s a másodosztályban külföldi focistát nem alkalmazhatnak, az összes idegenlégiósuktól elköszöntek. Petkovics a Lorient együtteséhez, Juri Kolomoec a Vorskla csapatához szerződött, Leandro Martinez visszatért a Haladáshoz kölcsönéből (azóta a szlovák DAC-nál szerepel próbajátékon), Dragan Vukmir minden bizonnyal visszavonult. Groppioni így maradt az országban, csak az ötödik ligába igazolt. Már csak Drazen Okuka, Mato Grgics, Myke Bouard Ramos és a törökországi kölcsönből visszatérő Khaly Thiam sorsa kérdéses.
Endrődi Dávid
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!