Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I-ből a BLASZ2-be

Télen nagy sikerrel futott az itt ragadt légiósok sorozatunk, melyben a magyar alacsonyabb osztályban szereplő, korábban a magyar NB I-ben is játszó külföldi focistákat mutattuk be. Ezen játékosok táborát fogja mostantól gyarapítani Federico Groppioni is, az MTK korábbi tartalékkapusa, aki a BLSZ 2.osztályban szereplő Csep-Gól együtteséhez szerződött.

groppioniGroppioni új csapata sálával

Az olasz kapus pályafutása a Napolinál kezdődött, majd kisebb talján csapatok mellett a Bari együttesénél is megfordult. 2010-ben szerződött az MTK-hoz, ugyanis Magyarországra nősült. Groppioni azóta rendre a kék-fehérek tartalékkapusa volt. Az NB I-ben összesen 17 alkalommal kapott lehetőséget, az NB II-ben pedig 16-szor. (itt az első csapatban illetve az MTK II-ben védett)

„A mai nappal sikerült megegyezni Groppioni Federicoval, aki a tavalyi évben az MTK-t erősítette védéseivel. Az egyesület ezzel az erősítéseket megkezdte az idei szezonra, a vegyél egy jó kapust alaptörvénnyel. Groppioni több NB 1-es mérkőzéssel a háta mögött vág bele ebbe a BLSZ II-es felkészülésbe és szezonba. Az egyes számú meze mellé egy kisebb korosztályt szervíroz majd, illetve az egyesület kapusedzője is lett! –mondta Ambruzs József a Csep-Gól FC elnöke a pestifoci.hu-nak.

Miután az MTK idén nyáron kiesett az élvonalból, s a másodosztályban külföldi focistát nem alkalmazhatnak, az összes idegenlégiósuktól elköszöntek. Petkovics a Lorient együtteséhez, Juri Kolomoec a Vorskla csapatához szerződött, Leandro Martinez visszatért a Haladáshoz kölcsönéből (azóta a szlovák DAC-nál szerepel próbajátékon), Dragan Vukmir minden bizonnyal visszavonult. Groppioni így maradt az országban, csak az ötödik ligába igazolt. Már csak Drazen Okuka, Mato Grgics, Myke Bouard Ramos és a törökországi kölcsönből visszatérő Khaly Thiam sorsa kérdéses.

Endrődi Dávid