Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: a Barcelona idegenbeli sikerrel jutott tovább a Chelsea ellen – videóval

Szombaton a kora esti órákban rendezték a női Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját a Chelsea és a Barcelona párharcában…

(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

Az első mérkőzésen a Chelsea 1-0-s előnyt szerzett a Barcelona elleni elődöntő-párharcban, a visszavágón viszont a címvédő 2-0-s győzelmet aratott idegenben, mellyel bejutott a sorozat döntőjébe. A visszavágót hátrányból kezdő katalánok a meccs elejétől kezdve nagy nyomást helyeztek a londoniakra és jelentős mezőnyfölényben futballoztak. A Barca lehetőségei egy darabig kimaradtak, azonban a 25. percben Aitana Bonmati becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a hosszú alsót, kiegyenlítve ezzel a párharc állását. A továbbiakban is a vendégek bizonyultak aktívabbnak, de újabb gól nem született az első félidőben. A folytatásban a Chelsea is egyre többet próbálkozott, azonban a második félidő elején Buchanan rövid időn belül két sárga lapot kapott, így a londoniak tíz emberre fogyatkoztak. Az emberelőnyben játszó katalánok fölénye hamar kirajzolódott, és az utolsó húsz percen belül sikerült újabb gólt bevinniük, amikor Fridolina Rolfö értékesített egy tizenegyest. A hátralévő játékidőben a Barcelona megtartotta összetettbeli egygólos előnyét, ezzel bejutott a fináléba.

Chelsea – Barcelona 0-2 (0-1)
Gólszerzők:ill. Bonmati (25.), Rolfö (74.)
Kiállítva: Buchanan (59.), ill.
Továbbjutott: a Barcelona 2-1-es összesítéssel

A másik ágon a Paris Saint-Germain és az Olympique Lyon között vasárnap rendezik meg a visszavágót, az első mérkőzést a Lyon 3-2-re nyerte.