Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az újabb vereséggel kiesett a sereghajtó

Az olasz bajnokság (Serie A) 34. fordulójának péntek esti nyitómeccsén a sereghajtó Salernitana sima vereséget szenvedett, mellyel matematikailag is biztossá vált a csapat régóta borítékolható kiesése…

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

Az olasz bajnokság (Serie A) 34. fordulójának péntek esti nyitómeccsén a Frosinone 3-0-ra győzött a Salernitana ellen, mellyel előbbi fontos lépést tett a bennmaradás felé, utóbbi sorsa viszont matematikailag is megpecsételődött és kiesett az első osztályból.

A salernói gárda szinte az egész idényben a bajnokság utolsó helyén állt, mostanáig mindössze két meccset nyert meg, kilencszer játszott döntetlent és a 34 forduló alatt 23 alkalommal kapott ki. A csapat a szezont még Paulo Sousa irányításával kezdte, aki múlt tavasszal ígéretes játékkal tartotta bent őket az első osztályban, azonban az ősszel beragadtak a rajtnál. Őt Filippo Inzaghi követte októbertől februárig, majd tavasszal öt mérkőzésen Fabio Liverani ült le a kispadra, a legutóbbi öt fordulóban pedig már a klub akadémiáján dolgozó Stefano Colantuono vezette az együttest. Az eredmények azonban egyik edzővel sem javultak jelentősen, a Salernitana 34 forduló alatt mindössze 15 pontot szerzett.

A campaniai együttes a 2020-2021-es másodosztályú szezonban elért második helyezéssel jutott fel az élvonalba, ahol kétszer sikeresen bennmaradt egy 17. és egy 15. helyezéssel, harmadszor azonban tükörsimán kiesett a Serie A-ból.

A Serie A másik két kieső helyének elkerüléséért még nagy csata várható a hátralévő fordulókban, hiszen a 14. és a 19. hely között tanyázó csapatokat mindössze hat pont választja el egymástól. Jelen állás szerint az Udinese és a Sassuolo található a vonal alatt.

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore