Serie A: az AC Milan vereséget szenvedett a Sassuolo otthonában – viedeóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 35. fordulójának vasárnapi játéknapján a Sassuolo otthonába látogatott az AC Milan.
Gól- és emberelőnybe került a Sassuolo
A Sassuolo már a találkozó elején megszerezte a vezetést. Saját térfelén veszített labdát a Milan, a labda Laurientéhez került, aki kitette jobbra a lendületből érkező Berardinak, a rutinos támadó pedig beleállt a lövésbe és ballal remekül tekert a hosszú sarokba, 1-0! A 24. percben még nagyobb bajba került a Rossoneri, ugyanis Tomori megkapta második sárgáját is a mérkőzésen, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A szünetig pedig már újabb lehetőséget nem alakítottak ki a csapatok.
Behúzta a három pontot a hazai együttes
A második félidő elején is megzörgette a milánóiak hálóját a házigazda. A 47. percben Lauriente kapott bal oldalon egy labdát, majd kényszerítőzött egyet Thorstvedttel és 15 méterről erőből a rövid alsóba lőtt, 2-0! A mérkőzés hátralévő részét pedig jól kontroll alatt tartotta az emberelőnyben játszó hazai alakulat, a milánóiaknak kaput eltaláló lehetősége sem volt. Az AC Milan az újabb vereségével lecsúszhat a dobogó harmadik fokáról amennyiben a Juventus hozza soron következő bajnokiját.
Sassuolo – AC Milan 2-0 (1-0)
Helyszín: Mapei Stadium – Città del Tricolore, Vezette: F. Maresca
Gólszerzők: Berardi (5.), Lauriente (47.) ill. –
Sárga lap: Matic (38.), Garcia (57.), Volpato (89.), Fadera (90+4.) ill. Ricci (71.), Loftus-Cheek (77.)
Kiállítás: – ill. Tomori (24.)
Sassuolo: Turati – Walukiewicz, Idzes (Coulibaly 40.), Muharemovic, Garcia – Kone, Matic (Lipani 46.), Thorstvedt – Berardi (Volpato 59.), Nzola (Pinamonti 84.), Lauriente (Fadera 85.). Vezetőedző: Fabio Grosso
AC Milan: Maignan – Tomori, Gabbia, Pavlovic – Saelemaekers (Loftus-Cheek 59.), Fofana (Pulisic 59.), Jashari (Ricci 66.), Rabiot, Estupinan – Nkunku (Athekame 46.), Leao (Gimenez 59.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
A mérkőzés videós összefoglalója:
Hamarosan…
A 34. forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Pisa – Lecce 1-2
Szombat:
Udinese – Torino 2-0
Como – Napoli 0-0
Atalanta – Genoa 0-0
Vasárnap:
Bologna – Cagliari 0-0
Sassuolo – AC Milan 2-0
18:00 Juventus – Verona (Tv: Match 4)
20:45 Inter – Parma (Tv: Match 4)
Hétfő:
18:30 Cremonese – Lazio (Tv: Match 4)
20:45 AS Roma – Fiorentina (Tv: Match 4)
A bajnokság állása:
Borítókép: (Emmanuele Ciancaglini/Getty Images)