Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Harminchét esztendős korában bejelentette visszavonulását a Tottenham Hotspur és a Leeds United egykori angol válogatott hálóőre, nevezetesen Paul Robinson. Oldalunk ennek apropóján összegzi, milyen karriert tudhat maga mögött az angol portás…
Paul Robinson a Leeds United színeiben vált profi labdarúgóvá. A nagy múlttal bíró angol együttes utánpótlásba 1996 nyarán került, két évvel később pedig csatlakozott a legjobb közé. Élete első Premier League mérkőzésén a Chelsea ellen állhatott a kapuba, a találkozót kapott gól nélkül hozta le. A Leeds első számú hálóőre a 2002/2003-as szezontól lett, 2004-ben a klub kiesett az élvonalból, Robinson pedig távozott. Összesen 108 tétmérkőzésen lépett pályára a Leeds United színeiben
Paul Robinsont 2004 nyarán a Tottenham Hotspur szerződtette 4 millió euró ellenében. Az akkoriban nem éppen fénykorát élő “sarkantyúsok” kötelékében négy szezont húzott le, karrierjének legnagyobb sikerét a Spurs színeiben érte el, hiszen a londoni gárdával 2008-ban Ligakupát nyert. A Tottenham Hotspur tagjaként minden frontot egybe véve 173 találkozón kapott lehetőséget.
Paul Robinson következő megállóhelye a Blackburn Rovers lett, a klub színeiben védett a Premier League-ben és a Championshipben egyaránt. Sokáig a Blackburn kezdőjéből is kirobbanthatatlannak számított, ám közben komolyabb sérülések hátráltatták a folyamatos játékot illetően. A szebb napokat is megélt együttes színeiben 201 mérkőzésen jutott szóhoz.
Utolsó állomáshelye végezetül a Burnley lett. Az együtteshez még a Championshipben csatlakozott, a Burnley színeiben mindössze három élvonalbeli bajnokin kapott lehetőséget.
Paul Robinson 2003 februárjában debütálhatott az angol labdarúgó-válogatott színeiben, a 2004-es Európa-bajnokságot követően a nemzeti csapat első számú hálóőrének számított, 2007-ben viszont a padra szorult, 2009-től pedig többé nem kapott meghívót. Összesen 41 találkozón kapott lehetőséget a válogatottban…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…