Váratlan fordulat, Szalah sérülése enyhébb a vártnál
A Liverpool 3-1-es győzelmet aratott a Crystal Palace ellen, azonban elvesztette a csapat búcsúzó ikonját…
A Liverpool jelentése szerint Mohamed Szalah legutóbbi sérülése kevésbé súlyosnak bizonyult, mint korábban gondolták, így az egyiptomi szélső a csapat rendelkezésére állhat a Manchester United elleni mérkőzésen.
Szalahnak a combhajlító izmával támadt gondja a PL 34. fordulójában, a Crystal Palace (3-1) elleni hazai mérkőzésen, emiatt az 60. percben lecserélték. Az első vizsgálatok után egy hónapos felépülésével számoltak, vagyis úgy tűnt, hogy ebben az idényben már nem lesz bevethető, viszont hazájában úgy kalkuláltak, hogy a június 11-én kezdődő világbajnokságon ott lesz az egyiptomi válogatottal.
A 33 éves futballista azt már korábban bejelentette, hogy nyáron kilenc szezon után elhagyja a „vörösöket”, akikre még négy Premier League-találkozó vár májusban: a most vasárnapi fellépés után 9-én a klubvilágbajnok Chelsea-t, 24-én a Brentfordot fogadják, míg 17-én az Aston Villa vendégei lesznek.
Szalah a klub történetének harmadik legeredményesebb játékosa, ebben az idényben 12-szer talált be és kilenc gólpasszt adott.
Az egyiptomi csapat Belgiummal, Új-Zélanddal és Iránnal szerepel azonos csoportban a nyári világbajnokságon.
(Borítókép: Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)