PL: az idény végén távozik a Manchester City védője! – Hivatalos
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette védője távozását.
A szezon végeztével elválnak John Stones és a Manchester City útjai. Erről a klub a mai nap folyamán adott ki hivatalos közleményt.
Stones 2016 nyarán Pep Guardiola második igazolásaként érkezett a csapathoz, akiért 55,6 millió eurót fizetett a City az Evertonnak. A védő az elmúlt tíz évben bőven megszolgálta az érte kifizetett összeget. Összesen 293 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 19 gólig és 9 gólpasszig jutott. A 31 éves játékosnak a trófeákból is bőven kijutott, eddig 18 címet hódított el a klub játékosaként, de ez még tovább nőhet, amennyiben a City megnyeri a bajnokságot és az FA-kupát.
Az angol válogatottban is 87 alkalommal pályára lépő Stones az utóbbi években már többször is sérülésekkel bajlódott, így egyre kevesebb lehetőség jutott neki emiatt. A védő szerződése lejártával, azaz szabadügynökként fog távozni a manchesteri alakulattól, de a sajtó tudomása szerint kérőkből nincs hiány. A rutinos játékos iránt a hírek alapján korábbi csapata, az Everton, illetve a Championshipet megnyerő Coventry City is érdeklődik, míg külföldről a Barcelona érdeklődéséről lehet hallani.
John Stones will leave Manchester City in the summer, bringing an end to a memorable and hugely successful ten-year stay.
— Manchester City (@ManCity) April 28, 2026
🔗 https://t.co/NcunLGO8pT pic.twitter.com/QRhj2aABsi
Borítókép: (Photo by Alex Pantling – The FA/The FA via Getty Images)