Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Ma kora este kezdetét vette a hollandiai női Európa-bajnokság második csoportköre. Elsőként a nyitányon a házigazdától nagy meglepetésre vereséget szenvedő Norvégia játszott Belgiummal, míg az est későbbi találkozóján a hollandok a szintén jóval esélyesebb dánokat is meglepték volna. Ez össze is jött, a házigazda pedig így már fél lábbal ott van a negyeddöntőben, de izgalmas végjáték várható még a harmadik fordulóban is.
Spitse nagy eséllyel már a negyeddöntőbe lőtte a házigazda hollandokat! (forrás: twitter.com/WomensEuro2017)
A házigazda Hollandia az első fordulóban nyújtott nagyszerű sikerét követően másodjára is nyerni tudott, ezzel pedig lényegében már ott is vannak a hollandok a negyeddöntőben, de matematikailag még lemaradhatnak róla, viszont erre így már kicsi az esély.
Spitse viszonylag korai, 20. percben lőtt tizengyesének köszönhetően maradt száz százalékos a házigazda, amely újabb északi ellenfelet győzött le, ezúttal Dániát. A mai meccs papírformáját tekintve egyébként is Hollandiának állt a zászló, mégis amit eddig elérték már ezen az Eb-n a hazai hölgyek, már szép teljesítmény! A dánoknak egyébként még van esélyük bőven a továbbjutásra, hiszen a hollandok mögött két válogatottnak is reális esélye van a negyeddöntőre, akár még a házigazda is kieshet.
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, HOLLANDIA • A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Hollandia – Dánia • 1-0 (1-0)
Helyszín: Sparta Stadion, Rotterdam
Gólszerzők: Spitse (20. – büntetőből), ill. –
VIDEÓ HAMAROSAN!
A belgák lényegében nagy eséllyel kifejtették a legutóbbi Eb ezüstérmesét! (forrás: twitter.com/WomensEuro2017)
Az est korábbi meccsének a norvég – belga első félideje nem volt valami izgalmas, de a játék kiegyenlítetten zajlott, gól azonban nem született a két, az Eb-t vereséggel kezdő válogatott meccsén.
A fordulás olyan terén is fordulatot hozott, hogy a norvégok már kaput eltaláló lövésig sem jutottak, míg a belgák továbbra is jól próbálkoztak, olyannyira, hogy két próbálkozásuk be is akadt! Az 59. percben Van Gorp, míg a 67.-ben Cayman volt eredményes. Ezzel a két találattal ki is alakult a végeredmény, a belgáknak már megvan az első győzelmük, míg a norvégok továbbra is 0 ponttal állnak, így nagy eséllyel az északiak ki is esnek, továbbjutásukhoz nem kis csodára lenne szükség. A belgák számára nem csak szimplán a továbbjutásra lett esély, hanem ez volt az első győzelmük az Eb-k történetében!
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, HOLLANDIA • A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Norvégia – Belgium • 0-2 (0-0)
Helyszín: Rat Verlegh Stadion, Breda
Gólszerzők: – , ill. Van Gorp (59.), Cayman (67.)
https://youtu.be/gOZv99XfEjQ
Az A-csoport állása a 2. fordulót követően
Holnap folytatódnak a második fordulós küzdelmek a csoportkörben, melyről szintén nem maradnak le, ha a Fociclub.hu-ra kattintanak!
Nagy Dávid
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…