A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Sergio Barila az AC Milan kolumbiai támadójának Carlos Baccának az ügynöke is megerősítette játékosa távozni szeretne Milánóból.
A Serie A-ban szereplő AC Milan együttesénél a nyári transzferidőszak eddigi legnagyobb játékosmozgását bonyolították le a kínai tulajdonosok. És ezzel még nem ért végett a nagy költekezés, ugyanis még egy támadót mindenképpen igazolna Montella kérésére a milánói klub. A jelöltek között Zlatan Ibrahimovic és Radamel Falcao neve is szerepel. A Milan kolumbiai gólzsákja Carlos Bacca ügynöke szerint távozni szeretne, mivel semmi garancia nincs, hogy a kezdőcsapat tagja lesz az új idényben a kolumbiai támadó.
„Nem titok, vissza szeretne térni a Sevillához. Életének egy csodálatos szakasza volt az ottani, ezért menne vissza. Amikor Bacca a Milanhoz jött, ötéves szerződést írt alá, amit szándékában is állt kitölteni, de sajnálatos módon közben változás állt be a tulajdonosi körben és az irányvonalban, mások az elképzelések.” – nyilatkozta Bacca ügynöke az Estadio Deportivo-nak.
Bacca 2015. júliusában közel 30 millióért igazolt az AC Milan együtteséhez ahol két szezonja során 76 mérkőzésen 34 gólt szerzett. Az előző szezonban a milánói együttes legeredményesebb játékosa volt 13 találattal.
A 30 esztendős kolumbiai válogatott támadó piaci értékét a mértékadó transfermarkt portál 18 millió euróra taksálja.
További legfrissebb átigazoláis híreinket itt olvashatják (KATT)
Kép forrása: goal.com
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…