Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A hétvégi bajnoki forduló rámutatott arra, hogy a diósgyőri védelem még nem tökéletes, ezért arra a posztra szerződtettek egy újabb focistát. Igaz olyan játékost szereztek meg aki az elmúlt három évben tétmeccsen alig lépett pályára, de Bernd Storck válogatott keretébe már kapott meghívást. Kocsis Gergő a DAC játékosa, s a következő évet kölcsönben tölti Diósgyőrben.
Úgy néz ki nem nő a szlovákiai magyar légió, hiszen Kalmár Zsolt szerződtetése már a finisben a DAC-nál, de egy kiegészítő játékos elhagyja a dunaszerdahelyieket. Kocsis Gergő tavaly nyáron került a szlovák csapathoz a Puskás Akadémiától. Kocsis korábban a Videotonban mutatkozott be az NB I-ben, ahol egy meccset kapott 2015 tavaszán. Azon a nyáron Felcsútra került, s ősszel három, tavasszal 0 bajnokin lépett pályára. Megunva a mellőzést, s abban bízva, hogy a szlovák ligában több lehetőséghez juthat 2016 nyarán a Dunaszerdahelyhez igazolt. Itt sérülés is hátráltatta, nem tudott húzóemberré válni. A Fortuna Ligában összesen három alkalommal jutott szóhoz…
A DAC hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Kocsis ebben az idényben a több játéklehetőség reményében Diósgyőrben fog kölcsönben játszani. „Nehezen hagyom itt ezt a társaságot és a nagyszerű szurkolótábort, másrészt minden futballista rendszeresen játszani akar. Nem titkolt szándékom, hogy kezdőjátékos szeretnék lenni Miskolcon, és Bernd Storck szövetségi kapitány keretében maradni.“ nyilatkozta a szlovák csapat hivatalos oldalának.
Endrődi Dávid
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…