Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Eden Hazard június elején, egy válogatott edzésen törte el a bokáját. Muszáj volt műteni, és az orvosok azt mondták, hogy akár három hónapot is kihagyhat. A 26 éves szélső pont egy vb-selejtezős meccsen, Gibraltár ellen térhetett vissza. A belga válogatott végül 9:0-ra legyőzte ellenfelét, amihez kellett Hazard gólja és gólpassza is. A tegnapi, görögök elleni győztes mérkőzés után pedig az is eldőlt, hogy a vörös ördögök kint lesznek a 2018-as oroszországi világbajnokságon.
Nem sokára ismét onthatja a gólokat (Fotó: eurosport.com)
Hiába erősíti már öt éve a londoni csapatot, még sosem nyert Bl trófeát a belga klasszis. Erről is beszélt a The Daily Mailnek: “Annyi serleget szeretnénk nyerni idén amennyi csak lehetséges, azonban nekem a legfontosabb a Bajnokok Ligája, mivel azt még soha sem tudtam nyerni. Minden év nagyon nehéz, de ez különösen az lesz, hiszen a Bl miatt kevesebb a pihenő. Ennek ellenére mi mindent megteszünk, próbálunk 110%-ot nyújtani.” — Hazard a Contéval való kapcsolatára is kitért. — “Rengeteg energiája van, sokszor többet fut a pálya szélén egy meccs alatt, mint mi. Ő a világ egyik legjobb menedzsere, és büszke vagyok arra, hogy ismerhetem. Kiváló a kapcsolatunk, ha tehetjük ebédelni is eljárunk.” Hazard várhatóan a Leicester City otthonában léphet ismét pályára a Chelsea szerelésében.
Mihók Richárd
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…