Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Tegnap este a Bajnokok Ligája B csoportjában a Bayern München 3-0-ra győzte le a belga Anderlechtet. Frank Riberyt a 78. percben cserélték le, ám nem volt ettől túl boldog, aminek “hangot is adott”.
Forrás: bild.de
Ribery a lecserélése után levette a mezét, majd dühösen a padokra dobta. Ezt nem nézte jó szemmel a Bayern München sportigazgatója, Hasan Salihamidzic, aki rögtön odament az eléggé frusztrált franciához, és próbálta lenyugtatni. Salihamidzic a mérkőzés után nyilatkozott is az esetről:
“Ilyesmi nem fordulhat elő nálunk, ugyanis mi a Bayern München vagyunk. Még biztosan fogunk erről beszélgetni.”
A klub vezetőedzője, Carlo Ancelotti is kommentálta az esetet, de ő nem különített a jelenetnek túl sok jelentőséget.
“Tudom, hogy dühös volt, de a reakcióját nem szeretném különösebben kommentálni. Még tíz perc volt hátra a mérkőzésből, ő pedig korábban begyűjtött egy a sárga lapot, aztán vasárnap meg nem edzett, ezért adni akartam neki egy kis pihenőt. Nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt cseréltem le.”
Habár az Anderlecht ellni mérkőzést megnyerték, a hétvégén kikaptak Szalai Ádám csapatától, a Hoffenheimtől 2-0-ra. A meccs után Arjen Robben is nyilatkozott, ám mondandója azt sejteti, hogy hiába győztek a BL-ben, problémák vannak a csapatban.
“Sokkal jobban ki kellene szolgálnunk a hazai közönséget, meg kellene mutatni nekik, hogy mit tudunk valójában. Van miért szemrehányást tennünk magunknak. Minden tiszteletem az Anderlechté, de a korai kiállítás miatt nagyon meg kellett volna verni őket. Nem így történt, amiből az is következhet, hogy egy erősebb ellenfélnél bajban leszünk. Szeretem jól érezni magam a pályán, de ez most nem így volt.”
Ribery mezdobálása:
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…