“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Az argentin válogatott korábbi sztárja a hírek szerint komoly bajba került a nemrég edzőváltáson átesett Sanghaj Senhua együttesénél. Állítólag a csatárcsillagnak gondok vannak a testsúlyával.
A sanghaji csapatnál a minap nevezték ki vezetőedzővé a korábbi sportigazgatót, Wu Jinguit, aki a múlt héten lemondott uruguayi Gustvo Poyet kénytelen pótolni. A dél-amerikai mester távozása nem volt meglepetés, ugyanis a tizenhat csapatos ligában csak a 12. helyen szerénykedik a Senhua. És akkor e mellé még a jól fizetett nemzetközi sztárok is lazsálnak.
A korábban a két manchesteri topcsapatban is megforduló Téveznek már fiatalon is voltak fittségi problémái, és így 33 esztendősen a súlyfelesleget már nehezebb is leküzdenie. Az argentin támadó egyébiránt a hamarosan befejeződő kínai bajnokságnak majdnem a felét kihagyta sérülés miatt, ám a két szerzett gólja még így is édeskevés.
„Tévez és Freddy Guarín túlsúlyosak. Nem hagyom, hogy olyan játsszon, aki fizikailag nem kész arra.” – nyilatkozta az új edző, a Sanghaj Morning Postnak.
Balogh József
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…