A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az idei nyáron nagyon elszabadultak a futballisták kivásárlási árai. Nem kell feltétlenül Neymar 222 milliójára gondolni, hanem azokra az ifjú titánokra, akik még csak éppen tekinthetők feltörekvő tehetségeknek, ám új munkaadójuk nem sajnált értük kiadni 50-60-70-80 millió eurókat.
Vagy éppen meg se kell vásárolni valakit, hogy az egekbe szökjön az ára. A Torino egészen 2021-ig hosszabbított legfényesebb csillagával, Andrea Belottival. A mértékadó Transfermarkt „mindössze” 30 millió euróra becsüli az olasz válogatott támadó értékét, azonban a Torino mégis belevette az új szerződésébe, hogy csak 100 millióért hagyhatja el a Bikákat.
Ennek, és a hétvégi torinói derbi apropóján merengett el az átigazolási díjak elszabadulásán a Juventus boszniai sztárja, Miralem Pjanic:
„100 millió euró hatalmas összeg. Túl sok. Cristiano Ronaldo éppen méltó erre, amikor meccsenként szerez két vagy három gólt. Csak ketten vannak ezen a szinten: Cristiano Ronaldo és Leo Messi.” – nyilatkozta a középpályás a Stampának.
Balogh József
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!