Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Romelu Lukaku szórja a gólokat a Manchester Unitedben, amivel megihlette a United-drukkerek fantáziáját is. Csakhogy a belga gólvágó férfiasságát dicsérő rigmus ellen jogvédő szervezetek emelték fel a hanguk, a klub pedig nagyon úgy tűnik, mindent megtenne azért, hogy véget vessen a kínos ügynek.
(Fotó: caughtoffside.com)
Az már aligha újdonság a United-fanoknak, hogy a közönség egy része mostanában rendszeresen Lukaku férfiasságáról dalolászik, ami ellen a Kick It Out nevű szervezet emelte fel a hangját, kifogásolva a rigmus rasszista olvasatát. (Lukaku maga is kérte a drukkereket, hogy lehetőleg mellőzzék a pajzán dalocskát.) Csakhogy a Southampton elleni győzelem alkalmával egyesek megint nem bírtak magukkal…
this chant is my favorite
lukaku chant #mufc pic.twitter.com/LdHJZK9jcI
— (@ffsNek0) 2017. szeptember 21.
A United a Sky értesülései szerint pedig nem is hagyja annyiban a dolgot, a rendőrség mellett felvették a kapcsolatot a vendéglátó Southampton illetékeseivel, hogy a felvételeiket bocsássák a rendelkezésükre a renitens szurkolók kiszúrásának érdekében.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…