A C-, valamint a D-csoport küzdelmei is befejeződtek ma az indiai U17-es világbajnokságon. A németek az előzőleg elszenvedett nagy vereségük után továbbléptek, Irán abból a kvartettből pedig száz százalékos teljesítménnyel lett nyolcaddöntős! A brazilok, és a spanyolokat is a legjobb 16 között vannak. Igazából ezt korábban is lehetett tudni, Brazília pedig ráadásul hibátlanul jutott be a kieséses szakaszába a korosztályos világeseménynek!
A fehérmezes németek javítottak, és bejutottak a nyolcaddöntőbe (forrás: twitter.com/FIFAcom)
Az Indiában esedékes U17-es labdarúgó-világbajnokság utolsó csoportköréhez értünk a ‘C’, illetve a ‘D’ jelű kvartettben is. Előbbiben a németek az előző körben Irántól elszenvedett nagy vereségük után (4-0) ezúttal nyerni tudtak könnyedén, hiszen 3-1-re múlták felül Guinea korosztályos nemzeti csapatát. Ezzel eldőlt, hogy végül Németország is ott lesz a nyolcaddöntőben. Ezzel párhuzamosan Irán Costa Rica ellen maradt száz százalékos, ugyanis az ázsiai alakulat lenullázta soros ellenfelét, három góllal nyerve. Irán kimagasló teljesítményt nyújtva van ott a kieséses szakaszban, ugyanis a válogatottban tagjai 10 gólt szereztek, és csupán 1-et kaptak a csoportkörben, és úgy tűnik, érdemes lesz számolni velük a továbbiakban is! Ezzel együtt az is eldőlt, hogy Guinea, valamint Costa Rica búcsúzott a tornától.
U17-es világbajnokság, India • C-csoport, 3. forduló
Costa Rica – Irán • 0-3 (0-2) | A mérkőzés összefoglalója
Gólszerzők: – , ill. Ghobeishavi (25. – büntetőből), Shariati (29. – büntetőből), Sardari (89.)
Guinea – Németország • 1-3 (1-1) | A mérkőzés összefoglalója
Gólszerzők: Soumah (26.), ill. Arp (8.), Kuhn (62.), Cetin (90+2.)
A C-csoport végeredménye
A D-csoportban már korábban bizonyossá vált, hogy a brazilok a legjobb 16 közé jutottak, azonban a dél-amerikai válogatott az utolsó mérkőzését is megnyerte a kvartettjében, így száz százalékos teljesítménnyel került be a kiesés szakaszba! Brazília korosztályos nemzeti csapata Nigert győzte le 2-0-ra, ennek ellenére viszont az afrikai csapatnak még maradt egy kis esélye a nyolcaddöntőbe jutásra a négy legjobb csoportharmadik válogatottak között. A brazilok meccsével egyidőben Spanyolország is a pályán volt, a hispánok pedig Észak-Korea ellen hozták a papírformát, és így összejött a csupán Brazília ellen alulmaradt spanyoloknak a nyolcaddöntőbeli szereplés, ami szintén nem meglepetés. A spanyolok egyébiránt Cesar nagy segítségével nyertek, ugyanis gólpasszt és gólt szerzett az említett labdarúgó. Az észak-koreaiak pont nélkül estek ki ebből az erős csoportból, szerzet találat nélkül.
U17-es világbajnokság, India • D-csoport, 3. forduló
Niger – Brazília • 0-2 (0-2)
Gólszerzők: – , ill. Lincoln (4.), Brenner (34.)
Spanyolország – Észak-Korea • 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Moha (4.), Cesar (71.), ill. –
Kiállítás: – , ill. Paek (84.)
A D-csoport végeredménye
Az U17-es világbajnokság holnapi menetrendje
E-csoport, 3. forduló
13:30 • Franciaország – Honduras
13:30 • Japán – Új-Kaledónia
F-csoport, 3. forduló
16:30 • Anglia – Irak (ÉLŐ – Eurosport 1)
16:30 • Mexikó – Chile
Nagy Dávid
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…